in

Az MLSZ bejelentette – ekkor lesz a közös ünneplés a válogatott tagjaival

Hétfőn kora este érkezik vissza Magyarországra a magyar válogatott.

Az elmúlt napokban a sportbarátoknak sok örömöt szerző magyar labdarúgó-válogatott tegnap este Toulouse-ban befejezte Európa-bajnoki szereplését. A Belgium elleni mérkőzés lefújását követően számtalan  érdeklődő telefont és üzenetet kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség, melyben azt tudakolták a szurkolók, hogy mikor érkezik haza a várakozásokat felülmúlóan szereplő nemzeti csapat.

A fokozott érdeklődésre való tekintettel az MLSZ tájékoztatja mindazokat, akik találkozni szeretnének a csapattal, a játékosokkal és a szakmai stáb tagjaival, hogy erre ma 18.00 órától a Hősök terén lesz módjuk.

A válogatott köszöntését követően egy koncerttel ünnepelhet az összes magyar szurkoló, amelyen a hangulatot meglepetésvendégek fellépése adja majd. A magyar válogatott a repülőgép leszállása után azonnal a Hősök terén felállított színpadhoz  indul.

“Kérünk minden szurkolót, érdeklődőt, hogy senki ne jöjjön a csapat elé a Liszt Ferenc repülőtérre, mert biztonsági okból a  válogatott érkezésekor ott nem lesz lehetőség a játékosokkal való találkozásra, ráadásul aki így tesz, lemarad a belvárosi ünnepségről is. Érdemes folyamatosan követni a szövetség kommunikációs csatornáit, mert az esetleges változásokról folyamatosan hírt adunk.” – közölte az MLSZ

Szólj hozzá!

Nyerj EFOTT-jegyet

Foci EB 2016 – Olaszország–Spanyolország: online közvetítés, live stream